(vissza a főoldalra) - Gyermekmédia
pet sound

Sajtóvisszhang

Új díjakat alapítottak a GYERMEKMÉDIÁÉRT! | 2008. május 05.

A gyermekmédia újjászületését tűzték ki célul a Magyar Rádió egykori Riporterörsének ma már felnőtt tagjai. Ennek céljából díjakat alapítottak, hogy a mai magyar médiavilágból hiányzó, gyerekeknek szóló rádiós és televíziós műsorokra és újságokra felhívjá

Május 10-én délután a Magyar Rádió Pagodájában, a 23. stúdióban és a Márványteremben találkoznak a Riporterörs hajdani tagjai, illetve a régi gyerekműsorok szerkesztői, többek között Berkes Péter, Csukás István, É. Szabó Márta, Martos Eta, Takács Vera.

Az elsőgenerációs gyerekrádiósok között volt többek között Koncz Zsuzsa és Dévényi Tibor. Azokra is emlékeznek a hajdani kis riporterek, akik ma már nem lehetnek ott velük: a régi műsorok szerkesztőire, köztük Szabó Évára, a legendás Nyitnikék és más színvonalas gyerekműsorok szerkesztőjére. Az alapítók most díjakat hoztak létre, hogy 'a mai magyar médiavilágból hiányzó, a gyerekek értékrendjét pozitívan alakító rádiós és televíziós műsorok, gyerekeknek szóló újságok szükségességére felhívják a figyelmet' - nyilatkozta az MTI-nek G. Németh György újságíró, aki az egyik felnőtt vezetője volt a hajdani gyerekcsapatnak.

A díjakat 2008-tól évente egyszer osztják ki. Először most szombaton adják át majd azokat az arra leginkább érdemeseknek. A Média a gyermekekért díjat az a felnőtt érdemli ki - életmű jelleggel - aki értékeset alkotott a gyermekmédia területén. A Gyermekek a médiáért díjat 8-16 év közötti gyermeknek ítélik oda, aki értékeset alkotott (szerepelt, műsort készített) a gyermekmédia területén. A Gyermekmédiáért díjat valamely műsor, intézmény, formáció kaphatja, amelynek hosszú távú pozitív, értékteremtő hatása volt, illetve van a gyerekek világára - olvasható az indoklásban.

'Az elmúlt hónapokban internetes közösségi portálokon közel 150 egykori gyerekrádiós, gyerekújságokban és televíziós műsorokban szereplő jelölte be a Riporterörsöt, mint gyerekkorának felejthetetlen, kedves és értékes időtöltésének színterét. Ugyanakkor a mai műsorokból, újságokból kiszorultak a gyerekek, sőt, nem egyszer reklámcélok kiszolgálóivá váltak' - mondta az MTI tudósítójának G. Németh György. Ezért is van szükség e díjak odaítélésére, a még meglévő, értékes gyerekműsorok alkotóinak elismerésére és újak ösztönzésére - tette hozzá.

Forrás: www.hirextra.hu

Címkék: riporter őrs

« vissza
Magnet Bank