(vissza a főoldalra) - Gyermekmédia
pet sound

Sajtóvisszhang

Riporterőrs a gyermekmédiáért | 2008. május 09.

A gyermekmédia újjászületését tűzték ki célul a gyerekrádiósok ma már felnőtt csapata, a Magyar Rádió egykori Riporterőrsének tagjai. Többségük nyolc-tízévesen, a hetvenes-nyolcvanas években került először mikrofonközelbe, közülük az első évfolyamba tartozók csak előre írt szöveget olvashattak fel - akárcsak bárki más akkoriban. Ezt idézik fel május 10-én délután a Magyar Rádió Pagodájában, a 23. stúdiójában és a Márványteremben.

Meghívást kaptak a Riprterőrs egykori vezetői és tagjai, a gyerekek felnőtt irányítói, a nyomtatott sajtó és a televízió gyerekműsorainak húsz-harminc évvel ezelőtti szerkesztői, többek között: Berkes Péter, Csukás István, É. Szabó Márta, Martos Eta, Takács Vera. Az alapítók díjakat hoztak létre, elismerve érdemeiket és szakmai-emberi tevékenységüket a gyerekeknek szóló színvonalas munkájukért. . Az alapítók a díjakkal a mai magyar médiavilágból hiányzó, a gyerekek értékrendjét pozitívan alakító rádiós és televíziós műsorok, gyerekeknek szóló újságok szükségességére is fel kívánják hívni a figyelmet.

A díjak:

  • MÉDIA A GYERMEKEKÉRT díj: felnőtt kapja - életműdíj jelleggel, aki értékeset alkotott (szerepelt, műsort készített stb) a gyermekmédia területén.
  • GYERMEKEK A MÉDIÁÉRT díj: 8-16 év közötti gyermek kapja, ak értékeset alkotott (szerepelt, műsort készített, stb) a gyermekmédia területén.
  • GYERMEKMÉDIÁÉRT díj: Műsor, alkotás, intézmény, formáció stb. kaphatja, amelynek hosszú távú, poiztív, értéktereemtő hatása volt/van a gyereke világára.
A díjak 2008-tól évente egyszer kerülnek kiosztásra.

Forrás: www.zsiraf.hu

Címkék: gyermekmédia

« vissza
Magnet Bank