(vissza a főoldalra) - Gyermekmédia
pet sound

Tehetségkutató pályázataink

Milyen lesz gyereknek lenni 2020-ban? | 2010. december 21.
Díjátadó

Ki kíváncsi a gyerekek jövőképére?

Mi!

Rendhagyó Gyereknapi Ünnepség és Díjátadó Gála

A Gyermekmédia Egyesület és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Hivatala közösen fotó- és rajzpályázatot hirdetett tavasszal 6-14 éves, iskolás, 3-6 fős csoportoknak MIÉRT LESZ JÓ GYEREKNEK LENNI 2020-ban? címmel.

A kiírás több, mint nyolcszáz hazai és határon túli gyerek fantáziáját mozgatta meg!

A neves szakemberekből álló zsűri értékelte az egyedi ötleteket, az érdekes technikai megoldások bemutatását, a családok jövőbeli szerepének megjelenítését, a környezetvédelem, a természet és a jövőbeli lakókörnyezet fantáziadús ábrázolását. A kilenc díjazott gyerekcsapaton kívül különdíjat nyertek az érdekes technikai megoldásokra, a humoros és innovatív utópiák ábrázolására négy csapat gyerekei, köztük állami gondozottak és súlyosan értelmi fogyatékosok is.

Vicces és érdekes kérdéseket fogalmaztak meg nekünk a „jövőkutató' gyerekek:

* 10 év múlva tényleg lesznek motoros repülő seprűk és telepített dzsungel játszóterek?
* A polgármesterek 2020-ban naponta csokikat fognak szórni a városra, hogy ne legyenek éhező gyerekek?
* Fotelből nézve óriástévén fogják-e a diákok hallgatni a tanártól az iskolai anyagot?
* El lehet-e a spejzbe tenni a mostani gyerek gondolatait, hogy tíz év múlva, felnőttként is emlékezzen rá?

 

Válaszokat nem, de kiállítási lehetőséget adtunk nekik! Érdemes megnézni!

EZÚTON SZERETETTEL MEGHÍVJUK A KÖVETKEZŐ PROGRAMRA:
GYEREKNAP (Védnök: Dr, Fülöp Sándor Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa)

(Helyszín: Campona, Idő: 2010. május 30. szombat 11.00 - 18.00)

Egész napon át zajló programok:

* Művész Praclik - Kreatív Játéksarok /karkötőkészítés, gyurmázás, színezők, rejtvények/
* Óriás sakk
* Ügyességi verseny BoBo Car-ral
* Nagy Madár - ugrálóvár
* Tekergő Játszótér - Izgalmas feladatok, kalandos játékok 6 állomáson keresztül matricagyűjtési lehetőséggel

Színpadi programok:

* 11.00 - 12.00 Gyermekmédia Egyesület Tehetséggondozó Pályázatának Díjkiosztó Gálája
* 12.00 - 12.30 Tehetséges fiatalok bemutatója / bűvész, ének /
* 12.30 - 13.00 A Gyermekmédia Egyesület Műsorkészítő Pályázatának Díjátadó Gálája
* 15.00 - 16.00 Gyereknapi kvízjáték - fergeteges nyereményekkel
* 16.00 - 17.00 Bodnár Vivien zenés barangolása
* 17.30 - 18.00 Fődíjak kisorsolása

 

Programjaink ingyenesek!

Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánunk !

 

Címkék: gyermekmédia | pályázat | díj

« vissza
Magnet Bank